Belépés az országba:

Már a kameruni oldal is eléggé világvége érzés volt. Az igazi világvége csak ezután következett.
Eddig az úgymond civilizált Afrikában voltam. Lagosz Afrika legnagyobb városa, iszonyú forgalom, motorizáció...
Kamerun már egy fokkal nyugisabb, meg szegényebb is, de az alapvető infrastruktúra ott sem jelent gondot.
Közép-Afrika még egy lépcsőfokkal lejjebb van minden tekintetben. Igazi világvége még afrikai viszonylatban is. A pénzlehúzás már a kameruni határnál megkezdődött, ahol a határőr először csak elkezdte forgatni az útlevelem, majd a tenyeréhez csapkodta, majd mikor látta, hogy nem értem a célzást, megkérdezte, hogy mennyit fizetek a kiléptető pecsétért, mire én mondtam, hogy semmit. Deee, fizetni kell!!! 5 perc kínos csend, majd sikerült neki elmagyaráznom, hogy márpedig én nem fizetek semmit, szomorúan átballagott egy másik szobába, ahol belenyomta a pecsétet az útlevelembe; a végén még jó utat is kívánt.
A másik oldalon már kicsit nehezebb volt. Itt már egyből azzal kezdte a fickó, hogy 5 ezer CFA (2,5-tel kell osztani és annyi Forint). Persze mondtam, hogy én nem fizetek. Közben a helyiek akik addig jöttek-mentek, mind fizettek, és nem is értették, hogy én miért nem akarok fizetni, mert hát itt fizetni kell és kész! Az egyik megsúgta, hogy fizessek csak 2ezret, mert itt annyi a tarifa, közben már a fickó is csak 3ezret követelt. Majdnem egy órát alkudtam vele, mire a végén 1000-ben sikerült megegyezni, majd azt hittem, hogy OK, de aztán ez csak az egyik bódé volt, rendőrség, zsandarmi, határőrség, meg még tudja fene milyen pontok voltak, ahol mindig azzal kezdték, hogy na, fizessek. Persze többet nem fizettem, s nehéz volt elmagyarázni, hogy szegény turista vagyok, s nincs pénzem...

Aztán egy motoros taxi elvitt pár kilométert egy következő helyszínre, s kiderült, hogy a beléptetőpecsétet még csak most adják. Ez volt a hivatalos Imigration Office. Mikor megláttak, leültettek, hogy várjak, hívják a főnököt; na mondom ennek rossz vége lesz... Újabb órák hosszat várakozás, majd jött a nagyfőnök, kikérdezett, (valamennyit tudott angolul), benyomta a pecsétet az útlevelembe, s közölte, hogy 5ezer CFA. Én bárgyún néztem, mondtam, hogy no mani, ő meg, hogy 5000. Aztán pár perc kínos csend után visszaadta az útlevelem...